Első írásomban az első hét tapasztalatait taglaltam. Azóta eltelt kb. két-három hét. Lassan sikerül elfogadnom a tényt, hogy a gyermekem bölcsis lesz.
Az első hetekben kétszer hiányoztunk 4-5 napot a böliből, mert fiam náthás lett, köhögött. Mivel még itthon vagyok, elvi kérdés volt, hogy kikúrálom, amennyire tudom. Kicsit aggódtam, hogy állandóan megszakad a jól haladó beszoktatási időszak, de ezek a betegség miatti szünetek nem voltak hátrányos hatással erre. Mikor újra mentünk, minden onnan folytatódott, ahol befejeztük.
Igen hamar eljutottunk (egy hét) arra a pontra, hogy reggel bevittem gyermekem, búcsúztunk és mentem. Ez nem volt gond. Nem láttam rajta, hogy megviselné. Aztán változást hozott, hogy megpróbáltuk az ott alvást kb. harmadik héten. Én már altatáskor kint vártam, bármi van, kéznél legyek. Első két nap befeküdt fiam, de nem akart aludni, engem emlegetett folyamatosan. Amikor nevelőnő úgy látta, eleget próbálkoztak, kihozta és hazamentünk. Az időt növeltük, amit ágyban töltött. Aztán elég gyorsan, olyan 3 alkalom után megpróbálták altatni. Ami 40 perc után sikerült is. Ekkor még kérték, maradjak épületben, ha felkel (előfordul, hogy kevesebbet alszik beszokó gyerek, ha megébred, keresi anyukáját), ott legyek. Ez első napi 40 perc után második nap már hamarabb elaludt, és most tartunk ott, hogy már ott alszik, de még bent voltam, mire felkel, ott találjon. Hogy megalapozzuk a bizalmat, biztonságérzetet. A nevelők hozzáállása tetszett, sajnos rossz pont, hogy a fiam itthon szinte nem is aludt délután már, nem voltam túl következetes és határozott, hogy a délutáni alvást szokássá tegyem. Ezt finoman meg is kaptam a nevelőktől……. Mit mondjak, igazuk van. Fiam altatáskor néha sírdogál, továbbra is anyát keresi, ez fáj, de ezzel nem vagyunk egyedül. Nevelők mindent megtesznek, én is.
Az érzéseim lassan normalizálódnak, de mindig ott motoszkál a lelkiismeret-furdalás, hogy bölibe adtam a picimet. Úgy tűnik, jövő héttől munkába állok, ettől várom a végső megnyugvást, mert ez azt jelenti, hogy nincs más választásom, az otthoni munka mellett rendes állásom is van. Alkalmi munkavállalásban fogok dolgozni, havi 15 napot, de a munkáltatóm, korábbi ismerősöm (két gyermeke van) nem csinál problémát a gyerekeimből, kis gyerekemből, ami számomra nagyon fontos, nem kell azon gondolkoznom, hogy mi lesz, ha beteg lesz.
Fontos változás, hogy két és fél év itthonlét után nekem is újra kell tanulnom a rendszerezettséget, rendszert, napirendet. Időre menni, jönni, mindent vinni, beosztani az időmet. Ez sem egyszerű feladat. De fejlődésben vagyok.
Másik felmerülő dilemma, amit bölistárs anyukája vetett fel, hogy téli gyermeket (ekkor tölti hármat) vigyem oviba, vagy inkább hagyjam a kislétszámú böliben még egy évet, ahol több figyelem jut rájuk. Nálam alap volt, hogy oviba viszem (nem volt még bölcsis gyerekem, nincs rutinom), de most elbizonytalanodtam.
Sok változás van az életemben és nem vagyok teljesen kiegyensúlyozott, úgy érzem lelki válságban vagyok. Ez nem könnyíti meg a beszoktatást, de nem adom fel és csak az a fontos, ami a gyerekeimnek jó. Nekik jó legyen és nekik mindent megadjunk.
Most ünnepek után újra bölcsi. Remélem minden normál kerékvágásban fog haladni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: