Beszokunk a bölcsibe – 1. rész

Megkezdtük a bölcsis beszoktatási ceremóniát, eltelt egy hét, megosztom veletek a tapasztalatokat. 2 napja itthon vagyunk, fiam belázasodott, úgyhogy most mindjárt egy kicsi szünet van.

A beiratkozás rendben zajlott a megyeszékhely bölcsijében. Munkáltatói igazolásokat kellett vinni. Ezt a részt soha nem értettem, bár én vállalkozóként megoldottam. Hiszen amíg a gyerek nem szokott be (ez több hetes folyamat is lehet), addig tuti nem találsz munkát. Addig meg nincs is igazolás. Amíg nincs munkád, elméletben nem veszik fel a gyereked. De ezek a szabályok nekem amúgy gyanúsak, elméleti síkon működnek, a valóságban nem tudom, mi lehet az igazság.

Első nap: reggeli után érkezünk, kicsivel együtt beültem csoportba. 7 gyerek volt jelen, egy nevelővel, a másik szabin volt. Fiam kicsi vacilálás után már ment is befelé, óvatos, tájékozódó, de nem rémült hozzáállással megrohamozta az autókat. Egy órát maradtunk, majdnem hogy hiszti volt, hogy haza kell jönni. Szomszéd csoportban kitartóan síró 2 évnél fiatalabb kislány. Úgy látszik, mindenki máshogy viseli a beszokás. Ő állítólag volt kórházban és a nevelők fehér köpenye miatt van a sírás…

Második nap: ugyanez. A kezdeti vacilálás nélkül.

Harmadik nap: a csoporton kívül, folyosón található mini játszótéren, műanyag csúszdák stb. társaságában közös játék, szintén részvételemmel. Egy nagyobb gyerek többször megpróbált fiamba harapni, de ez nem jött össze neki. Második alkalommal a nevelő észrevette és megfelelően kezelte a helyzetet. Ez sajnos mindenhol előfordulhat, akkor sem, ha nem tetszik. Lehet, hogy az én fiam lesz a következő, aki harapással fog érvényt szerezni akaratának.

Negyedik nap: reggel érkezünk, kis idő után először köszönök el rövid időre. Kint várakozok az öltözőben. Itt sajnos tanúja lettem a másik csoportban egyik nevelő gyerekek előtti kirohanásának, amit most nem részletezek. De sajnos megviselt és ledöbbentett. Soha nem volt ilyen tapasztalatom, ezért feldúlt. Jeleztem később a vezetőnek, aki elbeszélgetett illetővel. Lehetnek problémák, túlterheltség, lehet,  hogy szülők betegen küldik vissza gyereket, de erről ők nem tehetnek és ezek megvitatása, hiszti, kirohanás és káromkodás nem lehet munkaidőben a gyerekek mellett. Erről a témáról majd írok külön, mert fontos.A mi csoportunkkal semmi gond, kisfiamat kikísérik, nem sírt, nem keresett. Talán pont azért, mert úgy szoktattam, ha elmegyek valahova, mindig bejelentem és mondom, majd érkezem és jövök is. Bízik bennem, tudja, nem beszélek félre. 

Ötördik nap: bekísérem, maradok kicsit és immár délig megyek “el”, mert ott ebédel. Az időmet bölcsin belül töltöm, ezt kérik, hogy kéznél legyek. Közben érzékelem, hogy kimennek friss levegőre. Ebéd után jön a picim, áradoznak róla, hogy egy főnyeremény, nincs hiszti, jól evett (dupla adag ebéd), udvaron sem volt gond. Boldog vagyok és megkönnyebbült. Van már jelünk, van szekrényünk. Fiam minden ágyba befeküdt (gyerekek alváshoz készültek), mondták, lassan készíthetem az ágyneműt is.

Örülök a sima indulásnak, mert amúgy sokat vaciláltam a bölcsibe adáson. A fenti véletlenül meghallott közjáték kiakasztott és visszavetett, de ismét nyugodt vagyok. Szóltam, meghallgattak és komolyan vettek. Ettől függetlenül az egész bölcsi témával kapcsolatosan van egy fenntartó érzésem, azt érzem, nem ez kell egy pici gyereknek. Aki teheti, oldja meg enélkül, bár kárára sincs a picinek, ha megfelelő helyre kerül. Azonban a betegségek úgy látom jelen lesznek. Öt napot jártunk és lebetegedett fiam. Ha most dolgoznék alkalmazásban (tételezzük fel), mit szólnának a munkahelyen? Ha mondjuk ez egy új hely lenne. Ezen szoktam gondolkozni. 

Most pár nap szünet, jövő héten újra belendülünk.

Szívesen olvasnám tapasztalataitokat! Segítsünk egymásnak!