A rámenős, pofátlan biztosítós

Jómagam is biztosításközvetítőként dolgozom, de mégis vannak problémáim a biztosítást eladni kívánó személyek egy csoportjával. 

Úgy kezdődött, hogy bekerültem az aktuális gyermekem megszületésének tervével a helyi kórházba. Mire túlestem a szülés nem éppen leányregényekbe illő szirupos eseményén, az első momentum, ami  a végre én is kapok valamitről szólt, hogy megkaptuk a minden kismamának járó dobozkát, ami különféle – mára leginkább hasztalan – dolgokat tartalmaz, termékminták és még több prospektus. Az átvételt aláírásunkkal kellett dokumentálni. Felderengett, hogy ennek az aláírásnak jelentősége van, hiszen huszonéve, már első gyermekemnél is ez volt a divat. Most – persze aláírás után, jó magyar szokásokhoz híven – elolvastam a nyilatkozatot. Tulajdonképpen a lényeg, hogy a cucc fejében te majd biztosítótól fogsz megkeresést kapni, amit illik meghallgatni. Jó, egye fene, jöhet.

Már nem emlékszem, hogy hány hét után jött az első telefon (nem késlekedtek, ez biztos), akkor udvariasan és kíméletesen leráztam az illetőt, mert tényleg nem akartam semmit kötni. Volt ennél fontosabb dolgom és beruházni valóm is akkor. Most, több mint másfél év után hív egy ürge, határozott, szimpatikus hangon, hogy xy biztosítótól hív, baleset biztit ajánl. Mondtam neki, hogy az a típus vagyok, aki nem nagyon szereti a telefonon adott felületes tájékoztatást, szeretném mail-ben kérni a részletes feltételeket, ha azt elolvasom, megrágom és átgondolom, majd megbeszélem párommal, tudok érdemben választ adni, netán kérdezni. Mondta, hogy jó, de visszahívni nem tudom, sőt a mail-re sem tudok válaszolni, mert úgy van beállítva a rendszer. Jó, konstatáltam, akkor majd hívjon jövő héten. Felvilágosított, hogy inkább még a héten hív, mert tapasztalat, hogy ha egy héten belül nem olvasunk el valamit, már a következő hétre esélytelen….. Jó, hívjon a héten. Vajon honnan tudja a jóember, akit nem lehet megközelíteni, visszahívni és írni számára, hogy én hogy vagyok kalibrálva. Ismeri a szokásaimat, mennyi a teendőm, hova megyek, nyaralok-e? Biztosan, valószínűleg egy jó kis oktatáson elsajátították, hogy a statisztikák szerint a vonal másik végén lévő egyednél mire számíthatnak. Ez engem frusztrál. Itt a nap, ma kellene hívnia, s nem olvastam  még el a részleteket. Mert dög kánikula van, strandra mentünk, másnap meg millió dolgom van, lassú a gép, nyűgős a gyerek. És valami dac is van bennem.

Közben randiztam az egyik meglévő életbiztosításom üzletkötőjével, egy aláírásom kellett felfrissítésként. Ő egy évtizedek óta egy vezető cégnél dolgozó üzletkötő. Az a mézes-mázas, adott pillanatban éhes ragadozóvá váló típus, akit soha nem csíptem, ezért mindig óvatosan viselkedem vele. Ahogy egy utalást teszel, hogy vacilálsz egy kötésen, lecsap, megváltozik, hívogat, fel akar jönni, közös beszélgetést akar. Most enyhe célzást tettem, hogy a gyermekem jövőjére nézve gondolkoztam valami takarékossági formulán, de még nem biztos, mert nem akarok olyan biztosítást kötni, amit később nem tudok fizetni stb. Rögtön jönni akart. Mondtam, először otthon beszélgetünk a dologról. El kezdett hívogatni. Strandon voltam, nem vettem fel, még nem döntöttem, nem vettem fel. Ma felvettem, mondtam, küldje el írásban, mert hiába ül le elém és mutat grafikont és magyaráz, én vizuális vagyok, elolvasom, megismerem minden ízében az ajánlatot, és döntök. Nem az ár érdekel, azt kb. tudom, hanem az apró betűs rész. Újfent elkezdett győzködni, majd ő jön és leülünk, én meg mondtam, hogy kötöttünk már korábbi házasságomban vele olyan biztit, amivel besültünk és mivel nem ismertük a lényeget, buktunk egy csomó pénzt. Erre nem tudott mit mondani és duzzogva lekörmölte a mail-címemet. A korábban bájos, nyájas üzletkötő sértett hímmé változott. Azóta sem küldött semmit, de nem is hív. 

Én is üzletkötő vagyok és nem tukmálok semmit. Nagyon finoman elmondom, milyen termékeink vannak, és ha illetőt érdekli, keresni fog. A rámenősség, nyomulás már csak azért is alapon elriasztja az ügyfelet, aki már némi tapasztalattal bír. Megy neki, jól keres, valószínű bejön neki a módszer, de ez nem jelenti azt, hogy én is könnyű préda vagyok. A mai helyzetben az ember gondolja meg (bedőlt hitelek és biztosítások tapasztalatával a háta mögött), mit ír alá. Joga van hozzá.  A legkisebb részletekbe menően. 

Úgy alakult, hogy végül a telefonos úriembernek igent mondtam, ennek fejében telefonon végig kellett hallgatnom a termék tömör előadását. Mondta, mindent kiküld postán és fizetnem kell már csak. Ezután pár nap múlva a lehető legrosszabb időpontban (ez a nap 90 %-a egy kisgyerek mellett) hív, és sajnálattal közli, hogy elfelejtette rögzíteni a telefonbeszélgetést, ami miatt meg kellene ismételnie a tömör leírását a dolgoknak. Rettentően felvillanyozódtam, mondtam neki, hívjon máskor, nem alkalmas. Azóta megkaptam két nagy levelet, mindegyik ugyanarról szól, két kötvényszámmal, tehát véletlenül kétszer kötötte meg a szerződést…… Ezen felkaptam a vizet, azóta sem vettem fel neki a telefont. Elment az egésztől a kedvem, ha ilyen nyögvenyelős egy szerződéskötés, akkor milyen lehet az ügyintézés biztosítási esemény kapcsán, vagy esetleg a kifizetés. Kegyetlen vagyok, tudom, de van egy pont, ahol már a türelmem véges. Csak feladja egyszer és elgondolkozik, mi miért van.

Lehet, hogy nem vagyok elég empatikus?