Ma 8 előtt keltünk. Most egy óra lesz és úgy érzem, halálosan fáradt vagyok. Kisfiam alszik, most kellene felmosnom, de úgy érzem, húz az ágy maga felé, pihenem kell.
Gyeden vagyok, itthon vagyok, több, mint másfél éve. Az első naptól kezdve bontakozott ki szép lassan a káosz. Párom dolgozik, hol nappal, hol éjszaka. Állandóan hulla, nem terhelem, ha hazaesik nem fárasztom, értékelem, amit értünk tesz. Ha hétvégente el tudunk valamerre menni, az jelenti számomra a teljes kikapcsolódást. Távol otthonról, nincs főzés, takarítás, mosás, semmi, csak lazulás. Nyaralni nem fogunk, mert csak szeptemberben jöhet szabira, de kitartás, akkor majd elmegyünk pihenni. Évek óta nem pihentem, hiányzik, kellene, feltöltődés, gondtalanság.
A lakás káosz. A tegnapi vihar megtépázta virágok szirmaival tele az erkély, félig telt medence a közepén. Ki kellene merni, összetakarítani és kidobni a francba, mert leereszt. Mindezt a kéznyomoktól alig látom az erkélyajtón. A szobában szétterítve a játékok, huszadszor már nem volt erőm összeszedni, gyermekem pedig még nem ért el addig, hogy ezt maga tegye meg. A járókában ruhák hajtogatásra várva, szekrényen ruhák, vasalásra várva. Enyhült a kánikula, talán nekiállok. A konyhában épp most sült meg az ebéd, mosogatni kellene. És felmosni, mert a pici minden nap gallyra vágja a terepet. Az előszobában megint halmozódnak a dolgok, minden rendért kiállt. Nincs egy szeglete a lakásnak, ami rendben lenne. Néha nekirugaszkodom, fél napig jól néz ki, aztán újra káosz. Feladom és újra nekiállok, ez váltakozik.
Hetek óta nem sportoltam, nem jutottam el az órákra. Nincs kire hagyni a gyereket. Nem tudom, más hogy csinálja, biztos szerencsések. Soha nem értettem, egyes anyukák hogy tudnak fél és egész napokat a játszótéren tölteni, lazán, ők semmit nem csinálnak otthon? Talán rendelik a kaját? Vagy együtt élnek nagymamival, aki besegít? Nem értem. Ha van egy kis időm, rohanok vásárolni, intézem ügyeket. Dolgozgatok itthon, ami szinte lehetetlen. A hevenyészett, íróasztalon berendezett kis “irodámban” is káosz van, gép gép hátán. Tegnap a kapkodásban összetörtem a tabletet. Azt is intézni kellene. Holnap reggel műszakira megy a kocsi, az eddigi tetemes javítási költségen túl reméljük semmit nem találnak. Mert a kocsit is karban kellene tartani, ami nehéz. A pénz úszik, ahogy jön, megy is. És mindig van váratlan esemény, épp a konyhai csaptelepet cseréltük.
Káosz van, úgy érzem. Nincs rend, nincs rendszer. Nem lehet rendszert tartani. Néha elrohanok ügyfelezni, néha vásárolni, néha sportolni, egyre nehezebb lemennem csak úgy gyermekemmel járni egyet. Mondom, káosz van. Anyámat nem láttam két hónapja. Nem lép, én sem lépek. El vagyok fáradva, bele vagyok fáradva. Közben boldog vagyok, imádom a családom, de nehéz mindent kézben tartani. Család távolodik egymástól, emberi kapcsolatok silányak, ez elkeserít. Érdektelen vagyok. Ez nyomasztó.
Tudom változtatnom kell. Csak nem tudom, miként tehetném. Mi a módja? És biztos, hogy nekem kell változtatnom? Nem másoknak kellene megerőltetniük magukat? Valamit elrontottam, valamit jól csinálok. Egy biztos, nem unatkozom, pörgök és mégis káosz van. És akkor mondja valaki, hogy itthon vagyok, mit rinyálok, nem csinálok semmit. Na aki ilyent mond, az nem teszi zsebre eztán sem.
Mindenesetre nem adom fel. Ez a jó hír. Előbb-utóbb talán rendbe teszek mindent. Próbálok rendszert teremteni. Nem könnyű három gyerekkel, egy férjjel és önmagammal sem. Lehet, előbb magamat kellene rendbe tenni.
Ágyő!