Egy anya mindennapjai

Full energikus a gyermek

Míg nem született meg fiam, addig lányaim óvodás, iskolás időszakaiban találkoztam a nagyon energikus, hiperaktívnak titulált, “problémás” egyedekkel 😌. Ők mindig középpontban voltak, panasz volt rájuk,  a rendet bomlasztották. Szélsőséges esetekben verekedtek is. Utóbbi oka szerintem már családban keresendő,  de az alapból igen aktív típus elég gyakori, főleg fiúk esetében.

Amikor fiam egy éves lett, már tudtam, nem az a játékokkal órákig elülő, molyoló, filozofáló típus lesz, hanem az az igazi belevaló kiskrapek, aki még családon belül is fitogtatja erejét.

Elmélázok néha,  mi vár ránk közösségbe kerülés esetén.  Vajon hogy fog viselkedni, meghúzza majs magát,  vagy ott is kibontakozik. Lekötik-e eléggé,  vagy kevés lesz neki a mozgástér. Igyekszem ezen nem rágódni, a hangsúlyt a megoldásra helyezem. Nem vagyok szakértő, sem minta anya, csak józan paraszti ésszel igyekszem gondolkozni. Tehát,  ha sok az energia, plusszban is van, le kell vezetni, meg kell teremteni a körülményeket hozzá.

Mozgásra van szüksége minden gyereknek. Tapasztalatszerzésre, kibontakozásra, új dolgok felfedezéséállíhs re. Ezt kell lehetővé tenni.

Ha délelőtt már szétszedi egész lakást,  érzed,  hogy tenni kell valamit. Fogom a fiam, majd teszünk lábon (nem babakocsiban) egy kis túrát a kertvárosi részen. Buszokat, járműveket csodálunk, kutyát,  macskát nézünk,  játszóteret próbálunk. Nem kell több egy óránál és gyereked elfárad. Ezt onnan tudod, hogy ölbe kell hazacipelned. Persze ehhez az kell, hogy ne állíts fel szigorú napirendet. Ebédfőzés tolódhat, a gyermek lehet, hogy még előtte bealszik. Sebaj. Hétvégenként irány az erdő,  kirándulás saját lábon.  Vagy vízparton séta,  biciklitúra. A négy fal közt előbb- utóbb uncsi lesz, már nem köti le ugyanaz a játék, ilyenkor próbálgatják határokat anyukánál.

Én tuti biztos minden időszakban megveszem az aktuális bicajt, motort, ezek jó eszközök a sportra. Rossz idő esetén viszem uszodába. Hétvégét megtervezem előre. Ha fogékony az állatokra,  olyan helyre viszem, ahol találkozik velük.  Egyszeri nagyobb kiadás,  de állatkertbe érdemes bérletet venni, amivel egy évig korlátlanul bejárhatsz. Ott pedig sok időt el lehet tölteni az állatok tanulmányozásával.

Persze a karizmom már meg sem érzi a tizenkilós gyerek cipelését, de ha babakocsiban tologatom, soha nem lesz belőle edzett kissrác. És sokat bírnak, ügyesek. Ehhez türelem kell, időt kell szánni rá, mert a pici bóklászik, kövezik, növényezik. Ha elindulsz vele, hozzá kell igazodni. Ha nincs időd,  ugorj le velw inkább egy játszótérre.

Mindez nem garancia semmire, de hatásos. Mozgás, friss levegő, egészség.

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!