Egyre gyakrabban foglalkoztat a téma, mit kezdjek magammal, ha eljön a két év és lejár a gyed. Az biztos, hogy lépnem kell. Ha tetszik, ha nem. Ha vérzik a szívem, hogy fiamat bölcsibe kell adjam, akkor is kereset kiegészítő tevékenységre lesz szükségem. Tehát ez fix.
Ha az eddigi vállalkozás keretein belül végzett tevékenységemet nem tudom folytatni, sajnos be kell állnom az alkalmazotti státuszba megint. Irodába, napi nyolc órába alamizsnáért nem fogok beülni, bár technikai szempontból, gyerek mellett ez lenne az ideális. De ismerem magam, nekem ez lélekölő lenne. Évtizedek alatt hozzászoktam, hogy magam ura vagyok ebben, ezen túlmenve szeretném azt csinálni, amit akarok. Tudom, álomvilágban élek, ez manapság nem kívánságműsor. De had legyenek álmaim, vagyis inkább igényeim. Rosszul vagyok a gondolattól, hogy nyugdíjas koromig vegetáljak egy biztos, de dögunalmas helyen. Ennél még a pizzafutárság is jobb. Mobil, autóval végezhető, változatos munkára vágyom. Ahol nem kell nyolc órát egy széken eltöltenem. Volt részem ilyenben, köszi, többet nem kérek belőle. Egyet tehetek addig, edzem magam a témára, hogy ha ott tartok, el tudjam magam adni. A külső képemet szeretném erősíteni, ezt főként magam miatt, önképem rendben legyen és kellő önbizalommal vágjak bele az útkeresésbe. Tudom, ez nem elég, de sokat számít. A nyarat erre szánom. Bizonytalan a jövőképem. Nem vagyok egyszerű helyzetben semmilyen szempontból. De ez nem akadályoz semmiben.
Az újságok álláshirdetéseit, netes állásajánlatokat böngészve hamar elmegy a kedve az embernek. Vagy egyáltalán nincs semmi, vagy szezonális Balaton-parti, vendéglátóipari munkák ezek. Kisgyerekkel, kétműszakos férjjel, úgy, hogy nem állnak nagyszülők sorban, képtelenség. Gyárak ugyanígy kilőve minden szempontból. Végül csak oda jutok, hogy végzettségemhez passzoló irodai munka lenne nekem ideális, pont az, amit nem szeretnék…..
Ki kellene használni ismeretségi körömet, mert mint tudjuk, a jó állások így töltődnek be. Nem cikinek érezni körbekérdezni ismerősöktől. Mert az állás nem volt sült galambként hozzám repülni.
Néha azért visszarántom magam ám a realitás talajára. Itt nyüszögök és finnyáskodok, nem kellene irodai munka, más meg napi tizenkét órában kőkemény fizikai munkát végez gyárban, úton ötszáz fokban, építkezéseken stb. stb. Biztos, hogy normális vagyok? Ilyenkor ez a kérdésem merül fel. Jó dolgomban már nem tudom, min agyaljak? Mi az, hogy nem kéne irodai munka? Ajánlott valaki, szóba jöhetek esélyesként egy ilyen állásra? Olyan dolgokon gondolkozom, amik jelenleg nincsenek kilátásban.
Ezt a témát még le kell rendeznem magamban, mit szeretnék valójában, milyen lehetőségeim vannak? Mennyire vagyok rákényszerülve, hogy munkába álljak, és mennyire, hogy válogatok????
Ez az egész írásom ellentmondásos, de megtartom, mert megmutatja magát .a bizonytalanságot, az érzést, mi lesz velem, a csapongást. Szerintem ezzel nem vagyok egyedül.
Ja, és közben tudatosítottam magamban, hogy dolgozom itthon gyed mellett. A korábbi munkám itthon végzem, heti rendszerességgel, ez kiegészíti a jövedelmem. Tehát már az is homály, hogy miért gondolom azt, hogy eztán keresek munkát? Remélem tisztulni fog a kép. Szerintem időt kell szakítanom, hogy egyedül, nyugalomban gondolkozhassak, ne kutyafuttában főzés és mosás közt, játszótéren gyermek utáni futás közben. Relax.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: