Egy anya mindennapjai

Paneles gondok

Tegnap a játszótérről a lépcsőházba lépve meglepve vettem tudomásul, hogy a szomszéd lent a pincében konstatálja, hogy ömlik a valamilyen víz a csőből megint. Elindulunk felfelé, egyszer csak halljuk a negyedikről kiabál le a hölgy párja, gyere, ömlik a víz a plafonon le! Kiderült, a legfelső szinten valakinek szétdurrant valamilyen szelepe, és az oldalán lévő összes lakást leáztatta. Kapott mindenki. A fiatal házaspár gyerekkel, lentebb két idős néni. Úgy láttam, őket nem rendítette meg az eset. Bizonyára sok mindent megéltek, volt ennél sokkal rosszabb élményük is. A földszinti fiatal pár férfi tagja  megrendült, hiszen nem egészen két éve költöztek be, szépen, alaposan felújították az ingatlant, beépített bútorokkal rendezték be. A munkájuk, örömük egy pár órán belül kárba ment. Friss szülői szerepükben való már éppen kényelmessé váló életük azonnal megrendült. Jó, jó, biztos fizet a biztosító, de ez esetben ez sovány vigasz tud lenni a károsultak szemében. A többi lakó, köztük mi is, pedig örülhet, ezúttal megúszták. De ki tudja, mi lesz a következő esemény, kit érint.

Közben még mindig gondjaink vannak, továbbra is ázik a szomszéd, miután két vízvezeték szerelő és egy dugulás elhárító (aki kétszer szállt ki, elsőre nem volt tökéletes az eredmény) után. Utóbbit felhívom, azt mondja, kijönne ötezer forintos kiszállítási díjért, rádolgozik még. Elsőre rábólintok. Aztán elkezd járni az agyam. Hülyének néznek? Rádolgozik? És utána még hányszor fog rádolgozni? Ötezerért megjárom Sopront oda-vissza basszus. Lemondom. Megérzés, nem ez a gond. Kihúzzuk mosógépet, hátha látunk valamint. Egy kicsit kijjebb húzom és ssszzzzssszzzzz, elreped a cső műanyag vége. Irány a barkácsáruház, új cső, mert a műanyag részt nem lehet külön kapni. Ma szakszerűen mosás közben be-benézek a gép mellé, szekrény alá, valami folyik. A mosógép hátulján valami műanyag levegőző vagy milyen alkatrésznél szivárog a víz. Mosógép szerelőt kell hívnom…… Újabb kiadás.

Elmerengek. Hétvégén Badacsonyban jártunk. Gyönyörű panoráma és vidék. Megláttam álmaim hétvégi házát, vagy házát. Nádfedeles, eladó. Elviccelődtünk. Ha a héten veszek lottót és nyerek, megveszem. Másnap rendezgetem a csekkeket, melyiket tehetem meg, hogy nem fizetem be ebbe a nyamvadt hónapban. Közben álmodozom a családi házról. Ahol más lakók miatt nem szívnék, kizárólag magam miatt. Álom, édes álom……

Ma megveszem a lottót.

Címkék: , ,

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!