Rosszasság. Én használom ezt a szót az élénk, állandó mozgásban lévő, direkt olyat teszek, amit nem lehet megnyilvánuló kisgyerekemnél (most 17 hónapos). A rossz szót a jobb értelmében gondolom, természetesen nem egy velejéig romlott, rossz szándékú emberként tartom nyilván. Nevezhetjük zsiványnak is. Amikor kimondom rossz, eszembe jut a szakértő érvelés ez ellen. Rossz gyerek nincs, csak eleven stb. Mi szüleink idejében is mondták, és hiába nem akarom mondani jön, így már nem is hadakozom. Kövezzenek meg érte. Van a másik típusú, szerintem kicsit vakító anyuka, akinek a gyermeke tökéletes, mindent megeszik, alszik, átalszik, nem hisztizik, na ez szerintem több, mint gyanús, vagy a szülő a pozitívista elmélet mentén halad.
A gyerekek sokszínűek, imádjuk őket így is, úgy is. Néha jók, főként miután felkelnek, kisimultak, nyugodtak, bújósak. Ez nem szokott sokáig tartani. Belendülnek, éhesek, fáradtak, és ilyenkor kicsit berosszulnak. Hiszti, rohangálás, játék szétszórás. És van mindig egy hirtelen attack, amikor futás, minta mp-eken belül minél több amúgy nem szabad kategóriába tartozó cselekmény elkövetése lenne a cél. Hopp a szárogatóhoz, lecincálni a még vizes cuccot, aztán sprint a kukához, ha anya éppen lankad, kicsit turkálni. Asztalterítő rángatás, közben a konyhapultra nyúlkálás, elérem-e a közeli tárgyakat. Közben engem, reakciómat teszteli fél szemmel. Zsivány. Aztán elül a roham, fellélegzünk. Ilyenkor fogadja meg anya, kisfiam, holnap túrázni megyünk, majd utána nem lesz energia rosszalkodni.
Nálunk most kezdődik a séta alatt beindulós időszak. Tehát nem bandukol kis csámpás lábain mellettem, hanem már- már fut. Már néha elfogadja az irányítást, de azért erősködik. Anya agyal. Újra nekiugrik a futásnak, itt a tavasz. Le kell dobni a plussz kilókat és edzeni kell, a fiára, hogy tudjon utána sprintelni, mászni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: