Minden évben április első keddjén van a világnapja. Ezeket a világnapokat (lassan mindennek van) nem követem szigorúan, de ez megragadta figyelmem.
A láthatatlan munka egyik fajtája, az itthon végzett háztartási, nevelési munka. Olyan meló ez, ami természetes mások, családtagok szemével. Alap, hogy rend van, ebéd van, bevásárolunk, hűtőben kaja van. Egy férj pl. abban az esetben döbben rá, hogy létezik egy kőkemény robot itthon, mikor anya lelécel egy napra. Gyerekkel levés, főzés, etetés. Utóbbi időben, ha elmegyek hosszabb időkre, órákra (kéthetente egyszer), nem főzök előre, majd megoldják alapon. Nem készítek ki ruhát, nekem sem teszik meg. Egy ilyen nap után párom elmondja, hogy becsül az itthon végzett munkáért, mert abban az egy napban még enni sem volt ideje…. És még csak rend sincs mikor megjövök, sőt a mosogatóban áll az edény.
Mikor közösségbe kezd járni pici, onnantól kiegészül ez az egész plussz feladatokkal. Munka mellett csinálod ráadásul. Szerencsések sorbanálló, tettrekész nagymamákkal vannak megáldva. Nekem ez most harmadik gyereknél nem adatik meg. Első kettőnél megvolt. Tudom a különbséget. Viszont ha rákényszerülnék, van egy ismerősöm, akire díjazás ellenében gond nélkül ráhagynám a picit.
Szóval létezik a láthatatlan munka, nem azzal van a gond, hogy láthatatlan és kemény meló, hanem azzal, ha nem díjazzák lelkileg, természetesnek veszik, nem becsülik meg. Mint fentebb írtam, ez ügyben tehetünk lépéseket. Hogy érezzék, átérezzék, megértsék, min borul ki a bili néha.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: