Van az a pont, amikor egy anya elkezd fásulni, rosszkedvű lenni, valamiféle hiányérzet gyötri, miközben otthon van a babájával. Szerintem ezzel a problémával nem vagyok egyedül. Alapvetően egy nem otthon elülős típusú ember vagyok, szeretek menni, szeretek dolgozni, hasznossá tenni magamat. Otthon lenni is szeretek egy bizonyos határig, de tartósan nehezen bírom a monoton, egyhangú, mindig ugyanúgy ismétlődő, úgymond már taposómalomra emlékeztető életmódot. Kb. a gyermek 1,5-2 éves kora körül lopakodik be a kismama életébe ez a kellemetlen érzés, amit már magadnak enyhe depiként fogalmazol meg. Imádod a gyermeked, öröm vele minden perc, örülsz neki, hogy a fejlődésének minden pillanatában vele lehetsz. De! A vele töltött időn kívül az életed egy végeérhetetlen háztartási robot munka. Valaki tagadja, valaki bevallja, de így van. Főzöl, mosol, takarítasz, folyamatosan, sokszor látszat nélkül. És úgy érzed, ha leviheted végre a kicsit a játszótérre, az a nap fénypontja. Olyan érzésed van néha már, hogy a gyereked unja, hogy állandóan veled van, vágyik a hasonló korú gyerekek társaságára, az élményekre. A lakásban sokszor nyüglődik a millió játék mellett, le kell vele menned világot látni, hogy lekösd. Néha egyedül kiruccansz egy-egy edzésre, ami pillanatnyilag feldob, aztán másnap kezdődik minden elölről. Párod dolgozik, amikor otthon van, nem akarod terhelni a nyavalyáiddal. Nem érzed a család támogatását, nem adják egymás kezébe a kilincset, hogy segítsenek. Sőt, soha senki nem kérdezi meg, nem kell segítség? Bírod? Hogy vagy egyáltalán? Tojnak rá, hogy te hogy éled meg a mindennapokat, emiatt pedig te is tojsz rájuk, még véletlenül sem kérsz segítséget. Közben úgy érzed, neked is kellene valami hasznos, pénzt hozó tevékenységet végezni, mert kevés a jövedelmed (pláne ha adósságaid vannak).
Elmélázol az otthon végezhető, online munkák lehetőségén. De amikor rákeresel a neten, elmegy a kedved, ez is csak egy elméletben működő munka forma, hiába keresel, semmilyen ilyen jellegű munkát nem találsz. Épp a minap olvastam egy blogon, hogy a több gyermekes anyuka stabil cégtől jött gyedre, és létező dolog náluk az otthonról végezhető munka, de nem kapja meg a lehetőséget. Én itthon dolgozgatok heti pár alkalommal (egyéni vállalkozóként jöttem gyedre), de az nem elég. Látom, hogy ezt a keveset is nehéz beiktatni egy nagyon aktív pici mellett. Hiába lenne itthonról végezhető meló, akkor is bölcsibe kellene adni a babát, mert gyerek mellett nem lehet teljes odaadással dolgozni.
Ekkor jutsz el arra végkövetkeztetésre: munka bölcsivel, vagy ha nem akarod bölcsibe adni, nem dolgozol, kihúzod a három éves koráig. Szerencsés az, aki egy biztos nagyszülői háttérrel rendelkezik, vagy van olyan személy a családban, aki vigyáz kicsire. Vacilálsz. Bölcsibe adom, lehet, hogy állandóan beteg lesz, hogy fogják tolerálni. Csak te tudsz vele otthon maradni. Ha részmunkaidőt válalsz, érdemes-e dolgozni, mert ha kifizeted a bölcsis költségeket (netán állandó betegség esetén a gyógyszer stb. költségeit), már nem biztos, hogy megéri. Egyáltalán találsz-e munkát? A gyed extra jól hangzik, de életben működő dolog-e? Nem vagy totálisan rákényszerülve, hogy visszamenj, de ha nem csinálsz valamit, begolyózol előbb-utóbb. Közben rossz anyának érzed magad, hogy egyáltalán felmerül benned a kérdés. Odajön hozzád a pici gyereked, puszilgat, szeret, és hirtelen elszégyenled magad, hogy lennél képes bölcsibe betenni. És nem csak ő van, három gyermeked van és egy férjed is. Ki fog főzni, normálisan takarítani? Atyám, ez egy ördögi kör……
Rengeteg kérdés, kevés válasz. Most haladékot adtam magamnak a gyermekem két éves koráig, mikor bejön a gyes. Ha váltok, akkor fog megtörténni. Jön a nyár, ami majd könnyít a lelkiállapoton. Addig is tájékozódom, keresek, utánanézek a bölcsiknek. Úgy gondolom, két év után visszamegyek dolgozni. Sok sikert kívánok magamnak. Nehezíti a dolgot, hogy én életem nagy részében vállalkozóként dolgoztam, ami mára ellehetetlenedett. Vissza kell állnom az alkalmazotti szerepbe, ami több szempontból sem lesz egyszerű. Már-már rémülettel tölt el. Gondolkozom, hogy el kellene végeznem valamilyen hozzám passzoló tanfolyamot, de ez tetemes költségekkel jár, ami most irreális számomra. Sok a kérdés, bizonytalanság. Gyerek nélkül is nehéz elhelyezkedni, kicsivel meg aztán pláne, hiába a járulékkedvezmény a cégeknek.
Nehéz optimistának lenni, nagyon nehéz. De egy picit azért hiszek a csodákban, mindig van valami kiút, valami váratlan lehetőség. Csak merni kell megragadni. Meg kell erőltetni magunkat, máshogy nem lesz siker. Elgondolkozom, van olyan kismama, aki pár hónap után visszakényszerül a munka világába, mert ha nem dolgozik, éhen hal. Na ilyenkor kicsit elszégyenlem magam, mert a problémáim csak bizonyos szemszögből, magam számára problémák, ha máshoz mérem, máris bagatell dolgok. Talán azt kell mérlegelni, mi a jó a gyerekednek, családodnak, ha otthon vagy és már magadat nem tudod elviselni állapotban dagonyázol, vagy valamiben ki tudsz teljesedni és kiegyensúlyozottabb leszel, egészséges lelki világgal? Amúgy mi a garancia, hogy munka mellett így lesz?? Talán ki kell próbálni. Húsz éve ugyanez volt a helyzet, akkor volt szülői háttér, akikre rá tudtam hagyni a gyermekem. Ez hatalmas könnyebbség volt. De az érzések ugyanazok voltak. És jót tett a munka. Fel van adva a lecke…….
Ti hogy vagytok ezzel?
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: