Nálunk úgy alakult, hogy kisbabánk születése óta egy szobában lett elhelyezve velünk. Ennek egy gyakorlatias oka volt, a neki szánt szoba fényévekre távol volt volt a mi szobánktól. Éjszakai szoptatás, sírás esetén, jó ha kéznél van kicsi, így akár négykézláb, sötétben és csukott szemmel is könnyen meglelem. Telt, múlt az idő, a jövőbeni szoba jó szolgálatot tett addig is. Mindent benyelt, amit nem tudtam máshova tenni. Gyermekem 10 hónapos kora után döntött úgy, na jó, akkor innentől átalszom az éjszakát, s azóta is tartja ezt a jó szokást. Közben a kialmolt, veszélymentessé tett szoba lett a játékos kuckó. S most, hogy 15 hónapos lett, fogtuk és átvittük a kiságyikót is. Első nap benn olvastam, míg elaludt, kicsit korábban kelt, mint szokott, ötkor. Megtejciztettem és lefektettem a szobánkban lévő (B terv esetére) utazó ágyba, ahol visszaaludt. Nem szerettem volna, ha felveri a többieket. Második éjszaka már tökéletes volt, egyedül elalvás, normál kelés. Csak így tovább! Tanulság (három gyerek után): ha szülő nem bonyolít túl dolgokat, gyerek sem fog. Csak lazán, természetesen, ösztönösen. Néha bejön, néha nem.