Reggel fél nyolc. Ébresztő. Fiam ágyában való rövid kelés utáni ellevés után éhes. Konyha, tejci melegít. Eszünk. Tisztába teszem. Szabadjára engedem. És innentől: Hova mászik, merre megy, mit nyit ki, mit eszik fel, mit csapkod, mit dobál, mit pakol, mit nyomkod. Felmászik, nem esik le, lemászik, felmászik, leesik. Bekakil. Jó párszor. Hiszti. Eszik, iszik, mert mindig éhes és szomjas. Naponta egyszer alszik. Sétálunk: öltözünk, elmegyünk, babakocsi ki, km-ek, babakocsi be. Aztán haza. Ismét játszunk, megy, mászik, pakol, dobál……. Fürcsi, alvás szép lassan. Anya fáradtan lazul, ha van ereje. Mindeközben apa melózik. Lányok suliban. Egy átlag nap. Nem beteg, nem megyünk orvoshoz, nem látogatjuk családot, nem jön szerelő, nincs szülői, nincs hivatalos ügyintézés. Egy lightos nap. És akkor a neten böngészve olvasom a szellemes bejegyzést, az anya egy személyben szerető, takarítónő, szakács stb. Igaz. És néha házisárkánnyá lényegül, mikor ezt a kérdést süti el valaki: miben fáradsz el, hisz itthon vagy….. Igen, itthon vagyok , 24 órás ügyeletet látok el. Több funkciós üzemmódban működök. Néha kiborulok, de mindig újrakezdem. Jutalmam pedig, hogy gyermekem minden egyes fejlődési szakaszában ott lehetek. Nincs megállás, mire pici végre átalussza éjszakát, már a család étrendjét követi, addigra megtanul járni és extra fokozatra kapcsol. Soha nem adja fel, kutat, keres, kipróbál, és megy,megy, megy. Egyetlen módja van, hogy kikapcsoljunk és erőt gyűjtsünk mi is. Hagyjuk, merjük másra hagyni néha, még ha csak fél órára is. Sportoljunk, menjünk fodrászhoz, moziba, akárhova. Együtt is, de egyedül is. Hogy kitörjünk kicsit a napi rutinból. Menjünk kettesben párunkkal bárhova. Ennyi kell. Én is ezen dolgozom. Nem egyszerű, tudom. Ha valamit igazán szeretnél, szakítasz idő rá, ha nem akarod, csak kifogásokat gyártasz.
Kommentek